Mit várunk tőled?
Ahhoz, hogy valaki a Shinto Dojo Sportegyesület tagja legyen - az alapvető emberi normák betartásán túl (vagy belül) - két fő feltételnek kell eleget tenni:
A jó egészségi állapotot a SPORTORVOS tudja ellenőrizni és igazolni (NEM a körzeti orvos).
Aki versenyezni szeretne - a versenyeken KÖTELEZŐ a sportorvosi igazolás bemutatása. A karateka a tagsági könyvében érvényes VERSENYEZHET sportorvosi bejegyzésnek kell lennie.
A felelős öngondoskodás érdekében (is) mindenkit kérünk, hogy évente egyszer járja végig az orvosi (tor)túrát, vizsgáltassa át magát.
Az edző csak úgy tud felelősséggel edzést tartani, ha a formákat a tagok betartják, és nem kell attól tartania, hogy valaki szépen csendben összecsuklik és kihullik a sorból (lásd: focisták).
Szezontól, szerencsétől és hátszéltől függően, több hét, vagy hónap lehet a vizsgálatok átfutási ideje! Éppen ezért senki ne a verseny előtti délután akarjon átszaladni a dokihoz egy pecsétért.
Jelenleg Szegeden a Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság (MÁV Rendelő - Újszeged, Sportuszoda mögött) épületében kell a sportorvosi vizsgálatra időpontot kérni.
Telefonszámok:
Akiknek már megvan a bejegyzés (és nincs egyéb panaszuk), elegendő az alap, évenkénti (18 éven aluli versenyzőnél félévenkénti) sportorvosi vizsgálat (pisi, vérnyomás, szem, EKG)
Az alap sportorvosi vizsgálatnak jelenleg 2 000 Ft költsége van, amit hozzá kell számolni a következő fejezethez.
Kötelező költségelemek:
Havi egyesületi tagdíj:
A tagok pénztárcájának kímélése érdekében, jelenleg minimumra van kalibrálva. Azaz úgy van megállapítva, hogy a legnagyobb költségtételt - a havi terembérletet - fedezzék a tagok befizetései, de nincs beépítve fejlesztési és/vagy versenyzői költségtérítési összetevő.
Éves tagdíj:
A Shinto Dojo két szakmai "felettes" szervezetnek a tagja. Az egyik a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ), a másik az Oyama Karate Kyokushin Hungary (OKKH)
Az MKSZ nyilvántartja a regisztrált karatekakat, részt vesz versenyek szervezésében, szakmai segítséget nyújt az edzőknek. Ezekért a szolgáltatásokért évi 500 Ft/fő/év összeget kell befizetni.
Az OKKH biztosítja a az előmenetelhez, vizsgázáshoz szükséges szakmai hátteret (versenyzői, edzői, bírói képzések), belföldi versenyeket szervez, felkészíti és versenyezteti a válogatottakat a nemzetközi tornákon. Az OKKH - IKO Matsushima csoport tagjaként - biztosítja a KYOKUSHINKAI KARATE jogos névhasználatát is. Ezekért a szolgáltatásokért évi 4500 Ft/fő/év díjat kell befizetni.
Az egyesület működtetéséhez (könyvelés, irodaszer, postaköltség, stb.) további 1000 Ft/fő/év hozzájárulást kell befizetni.
Az éves tagdíjat félévente, két részletben lehet rendezni.
Tagsági könyv:
A tagsági könyvben a karatekak alapadatai, előmenetelének (öv, bírói vizsgák) adatai és az egészségügyi bejegyzések szerepelnek. A könyvecskét (Budopass) az MKSZ szolgáltatja, amelyet csak egyszer kell megvásárolni 1500 Ft-ért. (elvesztés esetén pótolni kell)
A vizsgázás nem kötelező. Mindenki nyugodtan járhat edzésre úgy is, ha nem szeretne vizsgázni.
Aki azonban a jártasságát szeretné övszínnel kifejezni, azok számára (színesövre) általában évente két alkalommal van vizsgalehetőség, ez azonban díjköteles. Az vizsgadíjak színesövre 3-10e Ft között vannak övfokozatonként emelkedően.
Egyéb költségek:
Erősen javasolt egy előírás szerinti edzőruha (és edzőtáborra váltóruhák) beszerzése (mérettől, márkától függően kb 6000 Ft-tól...) Az edzőruha megvásárlása a hamar elhasználódó pólók és melegítőnadrágok miatt gyorsan megtérülő befektetés...
A nyári kültéri (futó) edzésekhez erősen javasolt egy pár alkalmas, kényelmes edzőcipő vásárlása.
Versenyzés esetén (versenyzőként, nézőként) szükséges lehet a nevezési díjak és az utazási költségek biztosítása.
A "haladó" karatekák számára javasolt részt venni (ha nem is minden évben) a szervezet nyári edzőtáboraiban.
Ez kb 30 e Ft + utiköltség + költőpénz.
Általában apránként, mindenki kialakíthat magának egy eszközparkot amely be pl. egyéni (otthoni) sporteszközök (súlyzók, ugrálókötelek, expanderek) védőfelszerelések (bandázs, lábszárvédő, boxkesztyű, stb) tartozhatnak.
Ezeken felül a költségek határa a csillagos ég - ki mennyit tud/akar rászánni a kedvtelésére, életformájára.
- Egészségügyi alkalmasság igazolása
- A kötelező "rezsi" költségek megfelelő rendezése
Egészségügyi alkalmasság
Az edzésen a karatekák fokozott igénybevételnek (légzés, keringés, izületek, stb) vannak kitéve. Fontos, hogy mindenki jó egészségi állapotban legyen, hogy az edzésmunkát jól tudja teljesíteni.A jó egészségi állapotot a SPORTORVOS tudja ellenőrizni és igazolni (NEM a körzeti orvos).
Aki versenyezni szeretne - a versenyeken KÖTELEZŐ a sportorvosi igazolás bemutatása. A karateka a tagsági könyvében érvényes VERSENYEZHET sportorvosi bejegyzésnek kell lennie.
A felelős öngondoskodás érdekében (is) mindenkit kérünk, hogy évente egyszer járja végig az orvosi (tor)túrát, vizsgáltassa át magát.
Az edző csak úgy tud felelősséggel edzést tartani, ha a formákat a tagok betartják, és nem kell attól tartania, hogy valaki szépen csendben összecsuklik és kihullik a sorból (lásd: focisták).
Szezontól, szerencsétől és hátszéltől függően, több hét, vagy hónap lehet a vizsgálatok átfutási ideje! Éppen ezért senki ne a verseny előtti délután akarjon átszaladni a dokihoz egy pecsétért.
Jelenleg Szegeden a Vasútegészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság (MÁV Rendelő - Újszeged, Sportuszoda mögött) épületében kell a sportorvosi vizsgálatra időpontot kérni.
Telefonszámok:
- +36 62 548 055 / 1935 mellék
- +36 62 424 468
Akiknek már megvan a bejegyzés (és nincs egyéb panaszuk), elegendő az alap, évenkénti (18 éven aluli versenyzőnél félévenkénti) sportorvosi vizsgálat (pisi, vérnyomás, szem, EKG)
Az alap sportorvosi vizsgálatnak jelenleg 2 000 Ft költsége van, amit hozzá kell számolni a következő fejezethez.
Kapcsolódó cikk: www.versenyezhet.hu
Kötelező költségek
A Karate tömegsport szinten való űzése (relatíve) nem költségigényes (vesd össze: konditerem, uszoda bérlet, technikai sportok), de azért némileg áldozni kell rá.Kötelező költségelemek:
- Havi egyesületi tagdíj: 3000 Ft
- Éves tagdíj: 6000 Ft
- Tagsági könyv: 1500 Ft (egyszeri díj)
Havi egyesületi tagdíj:
A tagok pénztárcájának kímélése érdekében, jelenleg minimumra van kalibrálva. Azaz úgy van megállapítva, hogy a legnagyobb költségtételt - a havi terembérletet - fedezzék a tagok befizetései, de nincs beépítve fejlesztési és/vagy versenyzői költségtérítési összetevő.
Éves tagdíj:
A Shinto Dojo két szakmai "felettes" szervezetnek a tagja. Az egyik a Magyar Karate Szakszövetség (MKSZ), a másik az Oyama Karate Kyokushin Hungary (OKKH)
Az MKSZ nyilvántartja a regisztrált karatekakat, részt vesz versenyek szervezésében, szakmai segítséget nyújt az edzőknek. Ezekért a szolgáltatásokért évi 500 Ft/fő/év összeget kell befizetni.
Az OKKH biztosítja a az előmenetelhez, vizsgázáshoz szükséges szakmai hátteret (versenyzői, edzői, bírói képzések), belföldi versenyeket szervez, felkészíti és versenyezteti a válogatottakat a nemzetközi tornákon. Az OKKH - IKO Matsushima csoport tagjaként - biztosítja a KYOKUSHINKAI KARATE jogos névhasználatát is. Ezekért a szolgáltatásokért évi 4500 Ft/fő/év díjat kell befizetni.
Az egyesület működtetéséhez (könyvelés, irodaszer, postaköltség, stb.) további 1000 Ft/fő/év hozzájárulást kell befizetni.
Az éves tagdíjat félévente, két részletben lehet rendezni.
Tagsági könyv:
A tagsági könyvben a karatekak alapadatai, előmenetelének (öv, bírói vizsgák) adatai és az egészségügyi bejegyzések szerepelnek. A könyvecskét (Budopass) az MKSZ szolgáltatja, amelyet csak egyszer kell megvásárolni 1500 Ft-ért. (elvesztés esetén pótolni kell)
Opcionális költségek
Vizsga díjak:A vizsgázás nem kötelező. Mindenki nyugodtan járhat edzésre úgy is, ha nem szeretne vizsgázni.
Aki azonban a jártasságát szeretné övszínnel kifejezni, azok számára (színesövre) általában évente két alkalommal van vizsgalehetőség, ez azonban díjköteles. Az vizsgadíjak színesövre 3-10e Ft között vannak övfokozatonként emelkedően.
Egyéb költségek:
Erősen javasolt egy előírás szerinti edzőruha (és edzőtáborra váltóruhák) beszerzése (mérettől, márkától függően kb 6000 Ft-tól...) Az edzőruha megvásárlása a hamar elhasználódó pólók és melegítőnadrágok miatt gyorsan megtérülő befektetés...
A nyári kültéri (futó) edzésekhez erősen javasolt egy pár alkalmas, kényelmes edzőcipő vásárlása.
Versenyzés esetén (versenyzőként, nézőként) szükséges lehet a nevezési díjak és az utazási költségek biztosítása.
A "haladó" karatekák számára javasolt részt venni (ha nem is minden évben) a szervezet nyári edzőtáboraiban.
Ez kb 30 e Ft + utiköltség + költőpénz.
Általában apránként, mindenki kialakíthat magának egy eszközparkot amely be pl. egyéni (otthoni) sporteszközök (súlyzók, ugrálókötelek, expanderek) védőfelszerelések (bandázs, lábszárvédő, boxkesztyű, stb) tartozhatnak.
Ezeken felül a költségek határa a csillagos ég - ki mennyit tud/akar rászánni a kedvtelésére, életformájára.
Frissítve: 2011.06.02.